Biztos mindenkinek van egy kellemes emléke a nagyiról és az édességet rejtő otthonkájáról, vagy épp a cukorkákat rejtő konyhai fiókról. A mi mamánk soha nem jött haza úgy a munkából, hogy ne vett volna nekünk valami finomságot. Kifejezve ezzel azt, hogy mennyire szeret minket, és hogy gondolt ránk. Mi meg nagy boldogan rohantunk mindig a konyhába :)

Ez a fajta szeretet-kifejezés a kutyázásban is tetten érhető. Elég csak az utcán sétálva körbenézni, (bár valós adatokat nem tudok mondani), elég nagy százalékban látunk a gazda mellett elhízott, túlsúlyos kutyákat, akik lassított felvételben, egykedvűen poroszkálnak a gazdáik mellett. Pedig mi csak jót/ a legjobbat akarjuk a kutyáinknak. Keressük az ínyenc jutalomfalatokat, a kutyacsokit, már van kutyafagyi, és kutyasör. Az asztal mellől az utolsó falat persze, hogy Fifikének jár, hiszen "milyen aranyosan néz, biztos éhes".

De vajon tényleg ez a legjobb, amit adhatunk nekik? Vagy ez csak a mi fejünkben létezik, hogy az ételen és az etetésen keresztül fejezhetjük ki érzéseinket? Ez az, amire feltétlenül szüksége van a kutyának?

Úgy gondolom, hogy az étel, mint erőforrás természetesen fontos szerephez jut a kutya életében. De a kutya szeretetét pusztán az eltúlzott etetéssel meg tudjuk vásárolni? Nem hinném. A kutya szemében csak egy két lábon járó etetőgéppé válunk, aki nagyon messze áll attól a vezetőtől, akire a kutya felnézhet, és követhet. Pedig ahhoz, hogy a mi zajos, nyüzsgő, néha kaotikusnak tűnő világunkban a kutyánknak biztonságot tudjunk nyújtani, hogy a kutyánk nyugodt, kiegyensúlyozott és boldog legyen, erre lenne inkább szüksége.

És a lehető legtöbb együtt töltött időre, amit viszont ténylegesen a kutyával való foglalkozás tölt ki. Nem az internetet bújom, miközben unottan dobálom Bobbynak a labdát, vagy ha leráncigál a kutya a futtatóra, én megszűnök létezni számára, és én is csak a társaság miatt járok le, közben rá se bagózok, mi történik a kutyámmal.

És arról még nem is beszéltünk, hogy mennyi egészségügyi problémát okozhat náluk is az elhízás, és a nem megfelelő mozgás, de ez legyen az állatorvosok asztala, és beszéljenek ők is róla, mert egészségügyi és viselkedésbeli problémákat is okozhat az etetés. 

Úgyhogy úgyis jön a bikiniszezon, készítsük kutyáinkat is, hogy ők is jól mutassanak a nyáron ;)

#beachbody

Lehet, hogy már többször szembejött velem, de tegnap éjjel, lefekvés előtt villantott bennem fel egy piros lámpát a Kőbányainak a Nagy Ferós reklámja. (Mondjuk mikor máskor lenne gondolat tolulásom, mint éjjel, hadd forgolódjak még pár órát álmatlanul, agyalva valamin)

Kicsit fájdalmas volt a felismerés, hogy abban az országban, ahol az alkoholisták száma még mindig számottevő, ahol családokat tesz tönkre az alkohol, jelen van egy olyan reklám, ami a sört, az ivást a nap végét lezáró jutalomként hirdeti.

Sajnos a tágabb környezetemben is látok erre példát. A pár egyik tagja munkából hazaérkezve abban látja örömét, hogy két három doboz sörrel vezeti le a napi stresszt, ahelyett, hogy családja körében keresné a kikapcsolódást, és  leülnének egyet beszélgetni, vagy játszana egyet lánya társaságában. És itt nem arról van szó, hogy miért ne lehetne egy kellemes esti vacsora vagy beszélgetés mellett meginni egy üveg sört/bort. Hanem arról, hogy ennek melyik része jelenti az örömöt, a jutalmat.

Nálunk szinte minden este, vagy minden családi esemény után összeülünk és átbeszéljük, ki hogy élte meg a napot. És igen, van hogy közben elfogy pár pohár sör, de a társaság az, a közösen töltött minőségi idő az, ami jutalom lesz mindenkinek.

És tudom, hogy egy márkához szükséges kötni egy életérzést, egy feelinget, egy hangzatos szlogent, amivel megkülönbözteti magát a konkurenciától, és valószínűleg a Kőbányai nem egy Heineken, amit bulizó fiatalokkal el lehet adni, hiszen más a célközönség, és nem is egy jó bor, ami mellett értelmiségi párok megvitathatják az élet nagy dolgait. Így marad a Kőbányai "jutalom" azoknak, akiknek ez az egy menekülésük van a világtól.

És hogy jön ehhez a kutyázás? Egyrészt megtanított jobban észlelni, jobban odafigyelni a környezetemben történő dolgokra, másrészt a vele töltött közös idő lett az én jutalmam. Egy fárasztó nap után a legjobb kikapcsolódás elvinni sétálni, beszélgetni a párommal. Lehet hogy klisésen hangzik, és nem minden napom ennyire idilli, de az nem lehet opció, hogy az alkohol legyen este az, aki kihúz a szarból.

A személyes tér, nemcsak az emberi világunkban létező fogalom, kutyáéknál is kardinális kérdés, hogy kit és mennyire engednek közel magukhoz, vagy épp ők mennyire tartják tiszteletben mások személyes burkát. Épp e hasonlóságok miatt érdemes jobban megfigyelni ezt a jelenséget, és levonni a tanulságokat az emberi kapcsolatokra nézve.

Mi a személyes tér?
"Edward Hall 1966-ban megjelent, Rejtett dimenziók című könyvében foglalta össze azóta igen népszerűvé vált, ma is érvényes elméletét a személyes terekről. Ennek lényege, hogy testünket négy távolsági zóna veszi körül, és ennek óriási jelentősége van személyközi kapcsolatainkban. Az intim távolság a testfelületünknél kezdődik, és nagyjából 50 centiméteres övezetet jelent. Ebbe csak legközelebbi hozzátartozóinkat, párunkat, gyermekeinket engedjük be szívesen. A következő, 50 centimétertől 1,2 méterig terjedő személyes távolság a barátokkal, jó ismerősökkel való beszélgetés zónája. Amikor idegenekkel tárgyalunk vagy hivatalos, üzleti ügyet intézünk, úgy érezzük jól magunkat, ha partnerünk a társas zónában, azaz 1,2 méternél messzebb, de 3,6 méternél közelebb helyezkedik el tőlünk. 3,6 méternél kezdődik a nyilvános távolság – itt már bárki tartózkodhat anélkül, hogy zavarna bennünket." (Forrás: http://mipszi.hu/cikk/140709-maganbuborekok)

Egy magabiztos kutyának nincs szüksége különösebb erőfitogtatásra ahhoz, hogy mások tudtára adja, nem érdemes a személyes terét háborgatni. Aki mégis átlépi azt, hamar szembesül azzal, hogy nagy hibát vétett. Ti mennyire tudjátok tudatni másokkal, ha épp nem kértek most a társaságból? Vagy ha egy idegen túl közel, túl bizalmaskodóan szólít le? Ha a tömegközlekedési eszközön beleállnak az arcodba, vagy épp minden megpakolt bőrönd a te térfeleden landol?

Ezek mind hétköznapi helyzetek, viszont sokaknak ezen szituációk kezelése is gondot okoz. Nem merünk kiállni magunkért, és szólni, jelezni a másiknak, hogy útban van, hogy nem férünk el, hogy épp mi következnénk a sorban. Ahogy a kutyáknál is nálunk embereknél se a magabiztos, határozott emberek problémája ez. Általában az érzékenyebb, visszahúzódóbb egyedek azok a kutyáknál is, akik ha meg is próbálják elmagyarázni a határokat, vagy (1) nem értenek belőle, mert nem tudja a megfelelő erővel kifejezni a szándékát, vagy (2) meg sem próbálja, mert (2a) vagy nem képes rá, nincs annak a képességnek a birtokában, hogy hogyan is lehetne ezt a helyzetet kezelni, vagy (2b) nincs meg hozzá az ereje. Ismerősen hangzik, ugye?

De persze nem mindig minden ennyire fekete vagy fehér. Mi magunk is máshogy viselkedhetünk egy jól megszokott közegben/ az utcán/ a főnök/tanáraink előtt/ ha mi vagyunk a főnökök/teljesen idegenek között. És az, hogy hogy tudunk akaratot érvényesíteni, minden szituációban más és más lehet. Amit viszont nem árt észben tartani, és ez segíthet, ha épp világgá szeretnénk szaladni zavartságunkban, hogy ha pl. a megszokott környezetemben tudtam érvényt szerezni az akaratomnak, akkor igenis birtokában vagyok ennek a képességnek, csak merni kell használni.

...És egy személyes sztori a végére, különösebb tanulság nélkül. Én magam sokáig a jólneveltség álcája mögé bújva, inkább félreálltam és hagytam, hadd nőjenek a fejemre, "tisztelve a kort, a ranglétrán felettem állókat", stb. Míg a baráti körömben, a családomban tudom, és szeretem is irányítani a dolgokat. Mióta kutyázok, koncerteken, bulikban szoktam játszani a személyes tér kibővítésével, néha csak poénból, a haverok szórakoztatására. Egymást érik ilyenkor az emberek, a privát terünk beszűkül, és ezt jó alkalomnak találom arra, hogy tesztelgessem kicsit magamat, és másokat, hogy tudok magam és a barátaim köré kicsit nagyobb teret húzni úgy, hogy csak non-verbálisan kommunikálok, ahogy azt a kutyák is teszik egymással. Az eredmény az, hogy mindig egy kicsivel több helyünk lesz :D

Gondolkoztál már azon, miért pont AZT A kutyát választottad magad mellé? Mi az, amit csak neki köszönhetsz? Ami talán meg se történt volna, ha Ő nincs?

A kulcs ezekben a kérdésekben rejlik, ha nem tetted még fel magadnak ezeket a kérdéseket, akkor itt az ideje. Ha pedig nem tudod rá a válaszokat, akkor még az út elején vagy. Nem tudod, mit tud és akar tanítani neked a kutyád, akkor kezdj el kicsit kívülről nézni kettőtökre. Figyeld, hogy viselkedik a kutyád különböző szituációkban. Megugat másokat az utcán? Fél az idegenektől?  Ha úgy érzem, hogy hülyeséget csinál, rá szoktam szólni? És ért is belőle? Vagy épp hogy mindent ráhagyok? Stb...

A kutya viselkedése mindig visszatükröz egy kis darabot belőlünk. Ha ő áll előre a csatasorban, azt jelezheti, hogy úgy érzi, nem vagyunk képesek kezünkben tartani az irányítást, neki kell hát megvédenie minket. Ha mindent megengedhet magának, egyből ki fogja használni, és a fejünkre nő. Pontosan tudja, hogy nem leszünk képesek irányítani, azt csinálhat, amit akar. Sokszor a gyereket pótolja a családban, és úgy is van kezelve. Mint egy elkényeztetett gyerek, aki követelőzhet a vacsoránál, mert addig addig ugat, és nyüszög, amíg csak pottyan valami az asztal alá. Vagy addig hordja utánunk a labdáját, amíg végül csak eléri a célját és eldobjuk neki. Így viszont elindul az ördögi kör, a kutya ráébred nagyságára, felismeri hogy "taszíthat minket szolgasorba" :D.

A másik oldalon pedig ott áll a karakán, határozott gazda, aki képes egy pillantásával agyon nyomni egy érzékenyebb kutyát, aki úgy érzi, hogy ő mindent jobban tud, és majd ő megneveli a kutyát. Nem dicsér, csak elvár. Így a kutya mit tehet, nem dolgozik szívesen, ott van és lehet hogy meg is csinál mindent, de nem boldog, mert agyon frusztrálják az elvárások, az hogy sose tudja mikor csinált jót, a rászólásoktól megfeszül és ezek ahogy sok emberben is, nyomot hagynak a kutyában is.

Vedd észre, hogy egyik se jobb a másiknál, ha én túl kedves, túl megengedő vagyok, ahogy a kutya, úgy az embertársaid is a fejedre nőhetnek, akár a munkában, akár csak a buszon teljesen rád pakolva, vagy a sorban eléd tolakodva, ahol még lehet te kérsz elnézést. Ha pedig túlzottan határozott vagy, és domináns, úgy érzed, hogy te vagy az, aki miatt forog a Föld, gondolkozz el azon, hogy lehet másnak is igaza, hogy a munkahelyeden is előrébb lehet jutni azzal, ha néha dicsérsz is, ha nem gázolsz át másokon.

Kérdezd a kutyádat magadról. Ő válaszolni fog. Légy figyelmes a kutyáddal és embertársaiddal is.

Az első posztban egy ideálisnak mondható állapotot vázoltam fel a tudatos kutyaválasztással, ám ez valljuk be, még eléggé gyerekcipőben jár.

Úgyhogy most azokhoz szólnék, akik már együtt élnek egy vagy több kutyával, akiknek vannak problémáik és nem feltétlenül találják egymást. Azoknak itt a lehetőség, hogy változtassanak, hiszen ha már velünk él egy ilyen fantasztikus lény, mint a kutya, miért ne taníthatna nekünk valamit.

Az első lépés megtétele mindig a legnehezebb, ez pedig nem más, mint hogy szembenézek a problémával. Az élet más területein is gyakran választjuk inkább a könnyebb utat, és inkább elkerüljük, megpróbálunk nem is tudni róla. Gond van a párkapcsolatunkban? Inkább megtartom magamnak, magamban zsörtölődök, újabb tüskéket szerezve, minthogy leüljek és megbeszéljem azt a párommal. A kutyám megugatja a járókelőket, a  szembe jövő idegen kutyákat? Inkább átmegyek a túloldalra, vagy este sétáltatom a kutyát, amikor már nincsenek az utcán, ahelyett hogy esetleg megpróbálnám megérteni, hogy miért is csinálhatja ezt a kutyám, és utána megpróbálnám orvosolni a problémát. Ne bántsa az önérzetedet, ha esetleg ebben segítséget kell kérned, keress fel egy hozzáértő kutyaiskolát, ott el fognak juttatni titeket a megoldásig. De azért igenis meg kell dolgozni. A siker itt sem hullik majd az öledbe. Nem lesz ott anyuci és apuci, aki a feneked alá tolja a BMW-t, nincsen instant megoldás, nem fognak kikeverni semmiféle gyógyszert, amitől egyik pillanatról a másikra lesz egy jó kutyád. Ez csak és kizárólag rajtad múlik. A befektetett energiádon, a hozzáállásodon, az alázaton, azon hogy mennyire leszel képes akár önmagadon túllépve segíteni egy másik lényen, hogy jobban legyen. Hiszen pl. egy frusztrált kutya ugyanolyan stressztüneteket produkálhat, mint az ember.
És igen, a szembenézés magunkkal a legijesztőbb dolog, de túllépni önmagunkon a legfelemelőbb érzés, főleg ha ezt másért tesszük. Egy életre hálás leszek a kutyámnak azért, hogy rárakott erre az útra, és hogy neki köszönhetően én is továbbadhatom mindezt másoknak.

Biztos sokaknak megvan az a jelenet a 101 kiskutyából, amikor Pongó az utcán sétáló kutya- gazda párosokat bírálja, akik szemlátomást nagyon hasonlítanak egymásra. És tegye fel a kezét az, aki még soha nem látta még kutyában a gazdát, vagy fordítva.

Pár éve már, hogy kutyaiskolán oktatok, és sokszor azon kapom magam, hogy a kutyák és gazdáik hasonló vonásait figyelem, és mintha tényleg lenne egyfajta hasonlóság kettejük között. És ez még csak a külső. Jobban megismerve őket, a személyiségük is feltárul előttem. És itt jön az érdekes rész, hiszen nem kell pszichológusnak lennem, és nem kell az embert magát analizálnom ahhoz, hogy megismerjem. Elég, ha a kutyát figyelem, az ő életét, szokásait, viselkedését veszem górcső alá, az elég sok mindent elárul a gazdájáról is.
Vagy épp a kettejük közti hasonlóságot tükrözi vissza, vagy a gazda valamely hiányosságát árulja el a kutya.

Az első lépések

Az első a kutyafajta választás. Itt dől el, hogy sikerül e megtalálni azt, fajtát amivel passzolunk egymáshoz. Érdekes látni, hogy pl. magyar vizslás gazdik, mennyire hasonlítanak a kutyájukra. A vizsla mellett, -aki jelleméből fakadóan is egy zsizsgősebb, nyughatatlanabb fajta-, általában egy olyan gazda áll, aki jellemzően egy sportos, aktív életet élő személy, aki szintén ezerrel pörög, egy perc alatt 10-et él. Még nincs is kutyám, de már tud tanítani nekem valamit önmagamról. Hiszen kicsit meg kell vizsgálni önmagunkat, és fel kell tenni magunknak a kérdést: „Vajon milyen is vagyok ÉN? Milyen kutya passzolna hozzám leginkább? Az önvizsgálat fontos, mennyire látom magamat reálisan. Ez a döntés pedig, ha csak a kutyaválasztást nézem, jobb esetben egy évtizedre kihatással lehet az életünkre. De itt vagyok példának én magam. Szeretek elvonulni, nem szeretek túrázni, az én életemből se hiányzik egy állandóan mozgásért könyörgő, a házban fel alá császkáló kutya. Szerencsére az internet korában vannak már kutyás fórumok, ahol lehet tanácsot kérni és informálódni az adott fajtáról. Éljünk vele. Sok esetben persze a belső tulajdonságokon túl aztán a külső lesz az, az első benyomás, ami valamely irányba elvisz minket. És ha sikerrel kiválasztottuk a hozzánk legközelebb álló fajtát, akkor jön be a kutya egyénisége a dologba. Hiszen ahogy mi emberek is ezerfélék vagyunk, úgy igaz ez a kutyákra is, mindegyik egy külön személyiség. Amit érdemes már az elején megismerni. A kölyökkutya kiválasztásához  érdemes szakértőt hívni. Elérhető ugyanis kölyöktesztet végző szakember hazánkban is, aki segíthet nekünk a helyes döntésben. Egy velünk való beszélgetés után kiderül számára hogy milyen lenne az ideális kutya számunkra.

De nem kell kétségbe esni, ha ezt elszalasztottuk,és van már otthon egy kutyánk, akivel nem minden esetben találjuk a közös hangot. A kutya a legjobb személyiségfejlesztő tréner. Ő megmutatja, hogy miben kell fejlődnünk, és meg is adja a lehetőséget, hogy változtassunk. Általa lehetünk többek, mint amik vagyunk. Ezért is született meg ez a blog, hogy minél több kutyás olvashassa a saját kutyája által mesélt történetet, amit esetleg eddig nem értett meg, mert nem tudta, hogy kell olvasni bennük.

„A kutya tehát mindenre megtanít”- Hemingway után szabadon